Szűcs István aláírás és logó

Higgy, dönts, élj

Mindent elérhatsz, amit szeretnél
Szerettem volna egy olyan szállóigét megalkotni, amely az eddigi tapasztalataimat és a szakmaiságban is helytálló nézeteket fűzi egybe. Első ránézésre lehet, nem mond túl sok mindent, mégis erős hatása van. Remélem, kellő kifejtést követően te is átérzed és hatással lesz az öntudatodra, magaddal tudod vinni belőle a számodra értékes gondolatokat.

Higgy 

A higgy szóról első olvasatra a legtöbbeknek a “hinni valamiben” jut eszébe. A jelentése szerint teljesen beleillik abba a gondolatba, amiért az első helyen szerepel. Hinni saját magunkban. Azt gondolom, vannak emberek, akik vagy öntudatlanul vagy különböző tapasztalások miatt – reményvesztetten – nem képesek önmagukkal összhangban lenni.  

Van egy kis kertem, amit folyamatosan öntözni kell, gazolni és a visszatérő gyomokat kihúzni a jobb termés érdekében, hogy az elvetett mag megérjen. Így van ez az életben is, mivel nehézségek a élet bármely területén adódhatnak, amelyekre praktikákat találunk az eredmény érdekében. Ez persze igényel egyfajta tudatosságot és megfelelő önismeretet. Nekem is és mindenkinek vannak, voltak  nehezebb szakaszai az életben. Sokszor nem is értettem emberekben, miért nem lehet azt mutatni, aki valójában Ő maga. Én mindig küzdöttem ez ellen. Volt olyan munkahelyem, amelyet egy idő után azért hagytam ott, mert úgy éreztem, azt várják tőlem, arra késztetnek, ne legyek én-azonos. Feszültség és tartós stressz keletkezett bennem, emiatt az érzelmi egyensúlyom teljesen felborult – az  énképemnek ellentétesen kellett volna cselekednem. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy fel kell állni bármilyen munkahelyről, ahol nehézség adódik. Azt mondom, ha már azt érzed, elveszíted saját magad, akkor át kell gondolni a helyzetedet, mivel ez az irány később rosszabb dolgokhoz is vezethet.  

Tehát az, hogy higgy saját magadban, egyben azt is jelenti, ismered önmagadat.

Hiszen, ha őszinte vagy magadhoz, akkor tudsz a környezeteddel is őszinte lenni. Nem tudunk mindent – vagy sok mindent – megúszni, egyszer úgy is újra szembejön velünk, akár más formában, az élet más területén. Azonban, ha őszinte vagy, azzal saját belső egyensúlyod elérése érdekében fontos lépéseket tudsz tenni. Ha a lelked nyugodt,  megteremted a belső egyensúlyt, akkor könnyebben és bátrabban fogsz lépéseket tenni az úgy tűnő ismeretlenbe. Megéled a jelent, megérzed a saját belső szabadságodat, amelyet akár egy esetleges akadály leküzdésére is fordíthatsz és az elfelejtett önbizalmad is felszínre kerül. 

Könnyebben tudsz megküzdési stratégiát (coping) választani szorongás, probléma, konfliktus vagy a negatív történések megoldására. Légy ön-azonos, ismerd magad, tudd, mik az értékeid, fogadd el magad. 

Dönts 

A fentieket figyelembe véve, alkalmazva, már tudatosan és magabiztosan tudsz döntéseket hozni. A célok elérésére törekszel, és nem az elkerülésére. Felelősséget vállalsz a döntéseidért. Döntéseiddel nem a múltba nézel, hanem a jelent megélve a jövőt szolgálod. 

Figyelj a mindennapos történésekre, azaz a jelekre, hiszen dolgoznak a megérzéseid. Szociális kapcsolataidat ápold, és engedj teret az építő kapcsolatoknak. Tapasztalatokat, amelyek lehetnek negatívak is, pozitív felfogássá alakítod. Egyszóval, nem félsz döntéseket hozni.  

Élj 

Megéled a saját döntéseidet. Mersz élni és megélni, ami önmagad által adatik meg.